Publikációk
Mostanra a polikrízis szó is közhellyé vált, de negatívumok halmozása helyett nézzük meg, mit tehetünk, ha mégis olyan szerencsések vagyunk 2024-ben, hogy lehetnek befektetéseink. A Concorde Csoport hírlevelében Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója, portfóliómenedzser ír az elkövetkezendő harminc évről.
Publikációk
A világ talán legsúlyosabb lakhatási válsága jelenleg Ausztráliát sújtja, ami a felborult keresleti és kínálati viszonyok miatt egy a közgazdasági tankönyvekbe illő, tökéletes vihar.
Publikációk
Lehet-e bármilyen versenyelőnye egy kezdő tőzsdei kereskedőnek a sok évtizedes tapasztalatokkal bíró profikkal szemben?
Publikációk
Az elmúlt években egyre több telekommunikációs cég szervezte ki passzív infrastruktúráját külön vállalatokba, melyek közül többet is tőzsdére vittek.
Publikációk
A HVG együttműködésével készülő „Hova tegyem a pénzem” című, kéthetente megjelenő, prémium hírlevél első részében Kovács Krisztián, a Concorde üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgatója tesz helyre bizonyos alapfogalmakat.
Publikációk
Több mint hat hónapnyi kormányzás után úgy tűnik, hogy az anarchokapitalista gazdaságpolitikában hívő új elnök tényleg egy angyal eljövetele a befektetők számára. De vajon sikerrel járhat?
Publikációk
A káprázatos hetes bő másfél éves együttes árfolyamnyereségéből szőröstül-bőröstül meg lehetne venni 1000 kis és közepes kapitalizációjú amerikai vállalatot, illetve mellé még a teljes francia és német tőzsdét.
Publikációk
A várakozásaink szerint 70-95 USD/hordó körül alakulhat az olajár az évtized végéig, amennyiben nem tör ki valamilyen újabb széleskörű és hosszan ható geopolitikai konfliktus.
Publikációk
Izgalmas évek várnak az olajiparra. A legégetőbb kérdés az iparág szempontjából, hogy az olajárak hogyan fognak változni, hol várható majd a stabilizáció.
Publikációk
Lesz olyan pont, amikor Mexikó befektetési szempontból vonzó lesz, de ez még nem most van. Viszont ahogy a politika halad előre, a szélsőséges piaci reakciók kínálhatnak majd jó lehetőséget.