Publikációk
A munkerőhiánnyal küszködő versenyszférában öt év alatt 47 százalékkal, azaz közel a másfélszeresére nőttek a bruttó bérek, miközben egy kezdő gimnáziumi tanár bére ezalatt csupán 11 százalékkal nőtt. A bérolló nagyon kinyílt az elmúlt pár évben akkor is, ha a nettó béreket a nemzetgazdasági átlaggal hasonlítjuk össze, írja a Concorde blog elemzése.
Publikációk
Érhet-e 500 ezer vagy 2 millió forintot egy edzőcipő? A Stockx nevű online cipőtőzsde napi 2 millió dollár feletti forgalmat generál, a cég értéke pedig a legfrissebb tőkeemeléssel kalkulálva átlépte az egymilliárd dollárt. A limitált cipők piaca az Egyesült Államoktól Európán át Kínáig virágzik és napról napra nő, egyes limitált szériás vagy más okból kultikus cipőkért pedig dollárezreket vagy akár tízezreket fizetnek az úgynevezett sneakerheadek.
Publikációk
Az erősödő kereslet és az ettől egyre nagyobb mértékben elmaradó (de ezzel együtt stabilnak mondható) kínálat önmagában is az ezüst árának várható növekedését jelezné. Emellett a korábbi várakozásoknál is mérsékeltebb monetáris politika és az arany árához képesti – a történelmi korreláción jócskán túllépő – alulárazás is abba az irányba mutat, hogy a nemesfémbefektetőknek érdemes hosszabb távon az arany mellett ezüstben is gondolkodniuk. A piaci pozicionáltsági adatokból az látszik, hogy a shortállomány már csökken.
Publikációk
Vietnám exportja nem egészen húsz év alatt a hússzorosára növekedett, amiben a kereskedelmi háború által sújtott kínai cégeknek is van némi szerepe. A EU éppen a napokban írt alá kereskedelmi megállapodást az országgal, de Trump már vámokkal zárná be a kiskaput.
Publikációk
Mindenki azt szeretné tudni, mit csinálnak a legokosabb tőzsdei befektetők. Elvileg ezt mutatja meg a kereskedési szokásokra és volumenekre alapozott okospénz-index (smart money flow index – SMFI), ami – ez utólag jól látható – képes volt előrejelezni a dotcomlufit és a 2008-as válságot is. Az index alapján közeledünk egy újabb válsághoz – azonban kérdés, hogy az elmúlt bő tíz évben alaposan megváltozott kereskedési szokások, a tőzsdén kereskedett alapok és az algoritmusok világában még megbízható-e a módszer, amire az előrejelzés épült.
Publikációk
A Magyar Nemzeti Bank nemrég 330 pontban foglalta össze a magyar versenyképesség valóban gyászos alakulásának okait és a probléma megoldási lehetőségeit. Bár sok pontjával és megállapításával lehet és kell vitatkozni, nem kérdés, hogy ennél átfogóbb elemzés a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség – vagy inkább versenyképtelenség – magyarázataként rég született, főleg kormányzati műhelyben. Jelen írásban nem teszek kísérletet sem a monstre mű elemzésére, kritikájára vagy éppen a számomra is elfogadható (nagyszámú) megállapításának, javaslatának bemutatására, inkább arra az egy dologra összpontosítok, ami kimaradt belőle.
Publikációk
A részvénypiacokat felületesen szemlélő befektető számára néha hihetetlennek tűnik az a szektorok közötti rotáció, ami az amerikai tőzsdén zajlik. 2019 eltelt közel felét nézve egyértelműen megállapítható, hogy a legnagyobb nyertes a szoftver szektor. A technológiai behemótok közül egyedül a Microsoft részvényei tartózkodnak új csúcson. A kisebb, 5 és 50 milliárd dolláros kapitalizációjú szoftverrészvények briliáns teljesítménnyel lepték meg az idén a bennük hívő befektetőket. Nagy kérdés, hogy hihetünk-e ebben a szektorban a jelenlegi hatalmas növekedést árazó értékeltségek mellett, vagy az 1999-es történet ismétlését látjuk. Csak akkor a hálózati eszközgyártók voltak a legnagyobb kedvencek.
Publikációk
Trump keményen játszott, de ezúttal nyert: Mexikó maga lesz a fal, értékelte országa kényszerű vállalásait egy elemző. A mexikói intézkedésekért cserébe az USA felfüggeszti a váratlanul bejelentett, októbertől 25 százalékosnak tervezett büntetővámot a déli szomszédjától érkező termékekre. A fenyegetésnek az USA-ban is minimális volt a támogatottsága, és valóra váltása könnyen vissza is üthetett volna. De a választási küzdelemnek nekifutó Trump legfontosabb ígéretei közül eddig éppen a Mexikón keresztül érkező illegális migráció megállítása áll gyengén, persze ennek igazi megoldásához a közép-amerikai országok válságainak kezelésére lenne szükség.
Publikációk
Az amerikai vállalatok a kilencvenes évek eleje óta döbbenetes ütemben helyezték át termelésüket Kínába. Ezáltal napjainkban az amerikai politika kettős problémával szembesül – részben feldolgozóipari, részben pedig technológiai kérdésről van szó. Előbbit az amerikai cipőgyártók Donald Trumpnak írt közös levele is mutatja, ebben a kínai termeléssel elért profitjuk és tőzsdei eredményeik miatt aggódnak.
Publikációk
Túlértékeljük a gazdaságpolitika alakítóinak a gazdasági növekedésre, és úgy általában a sorsunkra gyakorolt szerepét. Ebben a túlértékelésben az emberi elmének jelentős szerepe van, hiszen vágyunk arra, sőt sokan hajlamosak is elhinni, hogy politikusainknak, vagy akár a jegybankok vezetőinek döntő befolyása van az események alakulását illetően.