Shortügyletek, paták, kénköves lehelet: ismét ördögöt űz több európai felügyelet

Amikor valamilyen – gazdasági, vagy mint most, egy járvány okozta – válság esetén a kormányok betiltják a tőkepiacon az úgynevezett shortolást, a szélesebb publikum jellemzően úgy érti a döntést, hogy ilyen nehéz időkben spekulánsok ne keressenek mások kárán, a kormányok pedig azt remélik, hogy a részvények vagy más termékek árának esése mérsékelhető az áresésen nyereséget biztosító ügyletek betiltásával. Csakhogy a short-ügyletek azért is elválaszthatatlan részei a tőkepiacoknak, mert sokszor éppen ezek biztosítanak likviditást, nagyobb eséseknél pedig éppen ezek révén is laposítható el jobban, azaz akasztható meg az árfolyamgörbék meredek zuhanása. Van olyan piac és olyan típusú short ügylet, ami valóban több szabályozást és odafigyelést igényelne békeidőben is, de a túlzott tilalom is visszaüthet.

Mi van akkor, ha a koronavírus a tőzsdei történelem valaha volt legnagyobb „árvize”?

Árvízvédelmi szakemberek a védekezést az addigi – sokszor évszázados – statisztikákon alapuló legnagyobb vízszintekhez igazítják. A befektetői társadalom a gigantikus tőzsdei turbulenciák során hasonlóan tesz és megnézi az addigi ikonikus esések lefolyását. Így teszünk most mi is. Négy hírhedt évszámmal (2008; 2000; 1987 és 1929) hasonlítjuk össze a mostani 2020-as helyzetet.

A törlesztési moratórium megágyazhat a forint leértékelődésének megakadályozásának is

Ha nem kell törlesztőket fizetni, nem is akkora baj, ha magasabb a kamat. Az MNB-n a világ szeme: lépnek-e, hogy megállítsák a forint további gyengülését.

Már csak egy kamatemelés állíthatja meg a forintot a lejtőn

A hiteltörlesztés befagyasztásávával a kormány biztosította annak lehetőségét, hogy az MNB esetleges kamatemelése ne jelentsen rögtön külön terhet a recesszióval szembenéző gazdaságban. A jelenlegi forintgyengülés ugyan a régiós trendbe beleillik, de túl van azon a szinten, amit a bérnövekedés üteme miatt a versenyképesség fentartásának indokával lehetne tolerálni, és már csak hangulati hatásával is tartósan emelheti az inflációt.

A forint vészes gyengülése miatt itt az idő kamatot emelni

A hiteltörlesztés befagyasztásávával a kormány biztosította annak lehetőségét, hogy az MNB esetleges kamatemelése ne jelentsen rögtön külön terhet a recesszióval szembenéző gazdaságban. A jelenlegi forintgyengülés ugyan a régiós trendbe beleillik, de túl van azon a szinten, amit a bérnövekedés üteme miatt a versenyképesség fentartásának indokával lehetne tolerálni, és már csak hangulati hatásával is tartósan emelheti az inflációt.

Ekkora zuhanás után érdemes már beszállni a tőzsdén?

Ha a világban a koronavírus-problémának hasonlóan gyors lenne a lefolyása, mint például Kínában, akkor a közeljövőben a kockázatos eszközök esetében magasabb árakat fogunk látni. Ha viszont ez egy elhúzódó, tartósan velünk maradó probléma, akkor nem ez a helyzet, mivel a világméretű fertőzés még nincs beárazva.

A koronavírus már most életünk második legnagyobb tőzsdei pánikja

A volatilitási index szerint a mostani koronavírus helyzet már nagyobb pánikot és félelmet vált ki a befektetőkből, mint az 1998-as orosz válság vagy a 2001-es terrortámadás. Miközben három hete még az élete csúcsán járt az összes vezető amerikai index. Az elmúlt három évtizedben csak a 2008-2009-es válság okozott nagyobb felfordulást eddig az amerikai piacról nézve a világot. Két elementáris erő feszülhet egymásnak az elkövetkező napokban. Sok évtizedes, kiemelt jelentőségű és megbízható chart sémák vannak a bikák oldalán. A modern érában precedens nélküli természeti eredetű válság és a fertőzés globálissá válása pedig a medvék oldalán.

Jobban fájhat a koronavírus a Lufthansának mint a Wizz Airnek

Nincs szerencséjük idén a légitársaságoknak. Az év elején az amerikai-iráni konfliktus miatt megugró olajár, most a koronavírus miatt került nyomás alá a szektor. Még nehéz számszerűsíteni a hatásokat, de úgy tűnik, hogy a növekedési fázisban lévő légitársaságok, mint a Wizz Air, vagy a Ryanair, „olcsóbban” megúszhatják az eseményeket.

Elmondták a profik, mihez kezdj a pénzeddel a tomboló koronavírus idején

A hét elején rég nem látott esés bontakozott ki a részvénypiacokon, miután a koronavírus fertőzések globálisan emelkedő száma mellett a piaci szereplők a növekedési kilátások romlása miatt aggódhattak. Alapkezelői felmérésünkben profi befektetőket kérdeztünk meg a koronavírus tőzsdei hatásairól.

A német beteg

A németek nem gazdagok, sőt, szegényebbek, mint a lengyelek vagy a görögök. A valószínűleg sokakat meglepő tény hátterében egy újabb meglepő tény áll: a német gazdaság lemaradt, szerkezete elavult, az ezt fenntartó német gazdaságpolitika pedig egész Európa számára súlyos következményekkel, áldozatokkal jár. De a német háztartások is áldozatok – részben emiatt kényszerülnek ugyanis arra, hogy a nullkamat világában egyre kevesebb hozamot és értéket képviselő pénzben tartsák megtakarításaikat. Ideje egy kicsit másképp (is) gondolkodni a német gazdaságról.

  • A Concorde Csoport további tagjai: