Publikációk
A kriptodeviza lett a tőkepiac igazi szent tehene. Rosszat senki se mer írni róla, jót meg viszonylag nehéz, legalábbis közgazdászként. Az alábbiakban a fenti szent tehén esetén magam részéről elengedem a polkorrektséget, közgazdászként, befektetőként próbálom elhelyezni. Először is nem célom megjósolni, hogy mikor omlik össze a kriptolufi, hogy holnap vagy esetleg csak tíz év múlva, bár tarthatunk attól, hogy minél később, annál nagyobbat fog csattanni. Arról viszont van véleményem, hogy mégis mi lehet ez, és hogy hol helyezném el – hangsúlyozottan közgazdászként – a fenti valamit a térben.
Publikációk
Az elmúlt hónapokban a 2018 és 2020 között megszokott rend antivilágát figyelhették meg a befektetők a részvénypiacokon. Az intézményi rotáció kedvencei a hagyományos részvények közül, míg az áldozatai a korábbi technológiai lieblingek közül kerültek ki. A teljesítménykülönbségek pedig pár hónap alatt egészen magasak tudtak lenni. Miközben a Dow Jones Transportation Average Index 14 egymást követő emelkedő héttel 30+ százalékot tudott emelkedni, addig a tavalyi szupersztár ARK Innovation ETF 30+ százalékot esett.
Publikációk
Póker, lóverseny, opciók, ETF-ek, kriptodevizák és TikTok – ha találomra mondanunk kellene pár hívószót egy jó sztorihoz 2021-ben, akkor az előbb felsoroltak valószínűleg a top választásaink között lennének. Ritkán találni olyan sztorit, ami ennyire sok felkapott témához kapcsolódik, és még ritkább az, hogy szinte még senki sem hallott róla. Az itthon szinte ismeretlen Susquehanna története pont ilyen, amit vendégszerzőnk írásából ismerhetünk meg jobban.
Publikációk
Rengetegen megénekelték már az Allegro, azaz a “lengyel Amazon” tőzsdére hozatalának történetét. A dolog most igazából azért pikáns, mert mára a valós vevők nagy része víz alatt van, bukóban ül ezen a részvényen, cserébe kénytelen tartani. Az Allegro tőzsdére hozatalát számos aspektusból meg lehet világítani, egy dolog azonban nagyon tanulságos. Az, aki passzív alapokba teszi a pénzét, egyre gyakrabban fog találkozni ilyen lehúzós tőzsdére hozatalokkal, így, ahogy már írtuk, idővel maga a piac fogja kinyírni a passzív alapkezelést. Hogy miért gondolom így, arra az Allegro tőzsdére hozatala a legjobb példa.
Publikációk
Az Accorde Első Román Részvényalap és a mögöttes tőzsde szépen túlteljesítette a régió többi részvénypiacát. Miért lehet ez? Miért maradnak meg a cégek jobban az egyik tőzsdén, mint a másikon? Mitől mehet még tovább a szomszéd részvényindexe? Mi most az egymillió dolláros kérdés a román piacon?
Publikációk
Tőkepiaci szempontból az elmúlt évtizedek leginkább kiszámíthatatlan nyara előtt állunk. Mi lehet a helyes stratégia: sell in May and go away vagy folytatódik a megállíthatatlannak tűnő emelkedés? Erről beszélgettünk legutóbbi online befektetői eseményünkön Móró Tamással, a Concorde Értékpapír vezető stratégájával és Jónap Richárddal, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Publikációk
Már januárban is meg lehetett figyelni azt a jelenséget, hogy sok egyedi részvény először egy óriásit emelkedik, majd hirtelen nagyjából ugyanannyit vissza is esik. Mindez hatalmas forgalom és felfokozott tőkepiaci közösségi média aktivitás mellett zajlik. Miért alakul ki hétről hétre újabb és újabb részvényekben ez a pilótajátékszerű folyamat? Erre keres magyarázatot a mai írás.
Publikációk
2018-ban 10.000 dollárra becsültem a bitcoin egyensúlyi árfolyamát, most 25.000-35.000 dollár közé becsülöm. Jelenleg nem tartok bitcoint a portfóliómban, de ha tovább emelkedik az árfolyam, előbb-utóbb bekerülhet. Az alábbiakban megindokolom, miért.
Publikációk
Sok paraméterében egészen erős hasonlóság figyelhető meg a 2018 eleji és a mostani tőkepiaci helyzet kötött. Azt az időszakot is több mint egyéves, két erős emelkedő hullámmal járó részvénypiaci bika előzte meg. Akkor is megtörtént, hogy hónapok alatt 5-6-szorosára emelkedett a kriptodevizák összesített piaci kapitalizációja. Akkor is csúcson volt a befektetői optimizmus. Ha továbbra is követi a 2018 eleji mintát az S&P 500 index, akkor képben lehet egy a 200 napos mozgóátlagig tartó korrekció.
Publikációk
A Coinbase sikere egy jó ötlet, egy embertelen elszántsággal és fanatizmussal dolgozó csapat, meg egy kis szerencse keveréke. Az áprilisban tőzsdére vitt vállalat az első kriptotőzsde a nagy techcégek elitklubjában. Sztorija színes és inspiráló, két őrült fiatalról szól, akik egyedüliként hittek az ötletükben, és végül a Nasdaq-ig vitték. Befektetőként viszont meg kell kérdeznünk magunktól: rábíznánk-e erre a két srácra a pénzünket?