Fals jelzéseket követ a Fed – Itt a defláció, ami inflál

Az elmúlt 10-20 évben a globalizáció, az innováció és az adócsökkentések is erőteljes árleszorító hatással bírtak, és közrejátszottak abban, hogy az amerikai fogyasztói árindex alacsonyan, a Fed által megcélzott szint alatt maradt, a Fed pedig deflációtól félve tartósan rendkívül laza monetáris politikát folytatott. Viszont az infláció és a defláció felületes értelmezése következtében a jegybanki inflációs célkövetési rendszer fals jelzésekre támaszkodik, és a Fed ezen fals jelzések alapján próbál meg helyes döntéseket hozni.

Helldorado: Mit teszel, amikor a Föld lángba borul?

Viszonylag régen írtam a kriptopiacról, aminek nem az az oka, hogy nem volt látnivaló: mégiscsak végbement egy 50 százalékos korrekció tavasszal, majd vert helyzetből egy szép emelkedés is a nyár végével. Nálam a téma azért nem volt napirenden, mert kellő távolságból szemlélve a helyzetet, semmi érdemi változás nem történt. Viszont van két olyan érdekes folyamat, ami a későbbiekben még fontos lehet, ezért érdemes ezekről szót ejteni.

Pénznyomtatás: lesz-e a Fednek Kabul-pillanata?

A Fed (és az EKB) a jelenlegi, évtizedes rekordon lévő inflációt csak időszakosnak tekinti. Éppen emiatt nem sietnek a kamatemeléssel, de még az eszközvásárlási programjaik csökkentésével és kivezetésével sem. Pedig sok paraméter alapján már teljesen indokolatlan a jelenlegi monetáris lazaság. De vajon mi lesz akkor, ha mégsem időszakos az a fránya infláció?

Egy pillanat is elég, hogy felforduljon a világ a tőzsdéken

Augusztusban a világ hitetlenkedve követte a felgyorsult afganisztáni eseményeket: egy húszéves rend omlott össze pillanatok alatt. A tőkepiacon is gyakran fordul elő, hogy az egyik pillanatról a másikra alapjaiban változik meg a világ rendje.

A Starbucks zseniális üzleti húzása

1,6 milliárd dollár, azaz nagyjából 470 milliárd forint – ez az az összeg, ami világszerte Starbucks kártyákon parkol. A kártyákra a vásárlók pénzt tudnak feltölteni, amit később lefogyaszthatnak, a vásárlásokkal pedig jutalompontokra lehet szert tenni. Hasonló hűségprogramja sok más cégnek van, az amerikai kávézólánc azonban mégis kiemelkedik közülük: ennyire eredményesen ugyanis kevesen használják ki a kártyák teremtette üzleti lehetőséget.

Megállíthatatlan a tőzsdei úthenger

Köszönhetően a rekordszintű lakossági aktivitásnak az S&P 500 index töretlenül emelkedik 2021-ben. Ennek egyik jele az 50 napos mozgóátlag alatti zárások totális hiánya, a másik pedig az idei 54 alkalom, amikor élete csúcsára emelkedett a vezető amerikai index. Mindkét paraméter nagyon hasonlít 1995-re. Van azonban az idén egy veszélye is a folyamatnak, ami nem más, mint a hatalmasra nőtt öt vezető technológiai vállalat kiemelt indexsúlya.

Kiképezték őket, hogy milliárdos popsikert hozzanak

Itthon keveset hallunk a koreai popról, a Gangnam style-lal szinte egyidőben indult, mostanra világsikert csináló BTS fiúbandát sem biztos, hogy sokan ismerik. Na jó, a BTS magyar rajongói csoportnak a Facebook-on azért 13.000 tagja van. A popszakma is egyre inkább elismeri őket, pedig a mainstream témák mellett olyan tabukat is elővettek, mint a mentális egészség vagy az iskolai zaklatás. Rajongóik igazi fanatikusok: képesek több órán át újra és újra lejátszani klipjeiket, hogy növeljék a nézettségét.

Pár sztár viszi a hátán a tőzsdét, aminek már többször csúnya vége lett

Bár a Nasdaq Composite index megállíthatatlanul szárnyal 2021-ben, az emelkedésben egyre kevesebb részvény vesz részt, a többség a saját 200 napos mozgóátlaga alatt van. Kell-e aggódnunk az egyre kevésbé széles emelkedés miatt?

Annyiszor mondják, hogy átmeneti az infláció, hogy félő, tartósan itt marad

A soha véget nem érő pénznyomtatásba vetett hit lassan szertefoszlik, az inflációs nyomás miatt alighanem kamatot kellene emelni. Ha viszont szigorítás jön, akkor a piacok esni fognak. A jegybankok meg lesznek méretve: hogyan kezelik az általuk is gerjesztett inflációt úgy, hogy a gazdaságok ne álljanak bele a földbe.

Az infláció és a Bitcoin az arany ellen?

Minden adott lenne hozzá, hogy az arany árfolyama emelkedjen, mégsem teszi. Arról egyelőre nincs szó, hogy a kriptodevizák lesznek az új arany, de a piacot befolyásolják. Csakúgy, mint az inflációra adott válaszok.

  • A Concorde Csoport további tagjai: