Kimegy-e az elementáris relatív erő a három technológiai behemótból?

Az Apple, a Microsoft és az Alphabet (Google) triója elementáris felfelé vezető erőt biztosított az amerikai részvénypiacnak 2009 és 2021 között. Az Apple esetében nagyon erős grafikont láthatunk még mindig. A Microsoft és az Alphabet esetében pedig még mindig nem sérült meg az a hosszú távú emelkedő trend, ami az Amazon és a Meta Platforms esetében már nincs meg.

Beszállnál a Porschéba? Mutatjuk, hogyan érdemes megjátszani az év egyik legjobban várt tőzsdei bevezetését

Szinte már csak egy lépés választ el, hogy bevezetésre kerüljenek a Porsche AG luxusmárka részvényei a tőzsdére, ez pedig nagyon érdekes és vonzó befektetési lehetőséggel kecsegtet.

Mi van, ha a Fednek nagyon is érdekében áll a magas infláció?

Paul Volcker neve – főleg a Fed döntéshozói részéről – egyre gyakrabban kerül említésre manapság. Ám míg az 1979 és 1987 között regnáló Fed-elnök extramagas kamatlábakkal felülről harapott rá az alacsonyabb szinten lévő inflációra, addig napjainkban a fent lévő inflációt „ugatja” alulról a Fed jelentős időbeli csúszással emelt kamatszintjeivel.

Válságkezelő üzemmódba kapcsolt az EU az árampiacon

Az Európai Bizottságban a hírek szerint lázas munka zajlik, részint az akut válságkezelést, részint az európai árampiac alapvető strukturális átalakítását célzó javaslatokon dolgoznak. Néhány nappal a miniszterek találkozója után, szeptember 14-én Ursula von der Leyen már konkrétumokat szándékozik bejelenteni az árampiaci válság kezelésével kapcsolatban.

Az inflációs klauzula hátszelet jelenthet a Magyar Telekomnak

Ha előfizetői szempontból nem is örülünk neki, részvényesi oldalról annál inkább az inflációs klauzulának, amivel a Magyar Telekom csatlakozott a többi magyarországi szolgáltatóhoz. A változtatás lényegében azt jelenti, hogy a Magyar Telekom jövőre megnövelheti az előfizetésünk díját az akkorra már tavalyi, jelenleg még idei infláció mértékéig.

A nagyon hosszú izgalmas?

A cím vélhetőleg mindenkinek úgy általában a kötvények, illetve a hozamgörbe távoli pontjai mentén indította be a fantáziáját, és ha így van, akkor nem is kell csalódást okoznom. Az alábbiakban egy rövid pillanatképet fogok mutatni a húszéves és az annál is hosszabb lejáratú államkötvényekről, viszonylag kevés szöveggel, hadd beszéljenek magukért a számok.

Ez most a tőzsdék legnagyobb problémája – Meddig tarthat az illúzió?

A globális gazdasági körülmények jelenleg is tartó romlása valamikor szűk másfél évvel ezelőtt kezdődött az 5 százalék fölé emelkedő inflációs adatok megjelenésével. Azóta él a részvénypiac az átmenetiség illúziójában. Az inflációtól kezdve, a háborús helyzeten és a várható recesszión át a feszített munkaerőpiacig és a Fed szigorodásáig bezárólag oly sokszor és oly könnyen mondja rá a piac a romló folyamatokra az átmeneti jelzőt, hogy az ijesztő.

A kicsekkolt embertömeg és a feszített munkaerőpiac

Világszerte nagyon feszítettek a munkaerőpiacok a 2022-es monetáris szigorítások ellenére is. Ez az amerikai adatokban is visszatükröződik. Miközben az USA munkanélküliségi rátája 1969 óta a legalacsonyabb, egyre kisebb a munkaerőpiacon megjelenő állampolgárok aránya. Vélhetően sokan csekkoltak ki az elmúlt években a munka világából.

Újgazdagok verték fel az árát az elmúlt évek egyik legjobb befektetésének

Az elmúlt időszak kriptopiaci összeomlásával párhuzamosan rengeteg másodkézből eladó luxusóra jelent meg a piacon, ezzel lejjebb nyomva egyébként nehezen beszerezhető Patek Philippe vagy Rolex modellek árát is.

Charlie Wilson háborúja újratöltve

A fenti címen kiváló film készült még 2007-ben Tom Hanks főszereplésével. A film lényegében azt mutatja be, hogyan sikerült az USA-nak jelentős hadi és pénzügyi támogatást összeszednie az akkor a szovjetekkel harcoló afgán ellenállóknak. Maga a szovjet-afgán háború egyébként 1979-ben Afganisztán szovjet megszállásával kezdődött majd 10 évvel későbbi kivonulásokkal egyben vereségükkel ért véget. Az afgán vereség talán nem az egyetlen, de mindenképpen jelentős szög volt a Szovjetunió koporsójában, sokan a rendszer összeomlásának egyik fő okaként tekintenek rá.

  • A Concorde Csoport további tagjai: